logo-szepitogepek

7 ok, amiért a fogyás hasról olyan nehéz

Miről lesz szó?

Amikor nehezen megy valakinek a fogyás hasról, azt általában a mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás számlájára írják. A probléma azonban ennél jóval összetettebb is lehet. Olyan dolgok nehezíthetik meg, hogy lefogyj a hasadról, mint lelki okok, örökletes és alkati tényezők, de akár rejtett betegségek is. Az évek múltával ráadásul energiaszükségleted is csökken, ami szintén kedvez a plusz kilóknak, így a fogyás hasról még reménytelenebb kihívásnak tűnik majd. Dr. Gulyás Tamás, életmód szakértőnk és intenzív terápiás szakorvosunk azonban most betekintést nyújt Neked a hasi elhízás 7 leggyakoribb, ám kevésbé közismert okába – és azok megoldásaiba.

A has körfogatának növekedése sok összetevőből épül fel. Rögtön az elején kezdjük azzal, hogy a gyenge hasizom miatt a has jobban előre domborodik. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy kis emésztési zavar miatt tágabbak, gázosabbak a belek, akkor nem lenne csoda, ha még zsírfelesleg nélkül is elődomborodna a pocak, így még nehezebb a fogyás hasról. De nem csak erről van szó.

Mivel alapvetően zsírról beszélünk, minden olyan faktor szerepet játszik a létrejöttében, ami a többi típusú elhízás esetén is. Ennek ellenére azonban vannak kifejezetten a hasi zsír növekedését fokozó faktorok is.

Fogyás hasról: Milyen okai lehetnek a hasi elhízásnak? 

A hasunkra történő hízás nemcsak esztétikai, hanem akár egészségügyi probléma is lehet. Ha hízunk, azzal megnő a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélye, valamint nő a cukorbetegség kialakulásának kockázata, de akár hormonális zavarok is felléphetnek. A hasi hízás oka lehet akár a cukoranyagcsere zavara, vagy még akár a helytelen testtartás is, hiszen a szervezetünk mindig arra törekszik, hogy kiegyensúlyozza magát.
Tudtad?

A szervezetben található zsírrétegeknek alapvetően 2 fajtája van. Létezik zsigeri zsír és bőr alatti zsír. A zsigeri zsír az a zsírréteg, ami a szerveket borítja be, még a zsír másik típusa a bőr alatt található. A hasfal alatti zsír a zsigeri zsír kategóriába sorolható. Ez a belső hasi zsír kifejezetten érzékeny az anyagcsere és a hormonális változásokra. A hasi elhízás alapvetően ennek a zsírrétegnek a megnövekedése.  Azonban a hasunkon találkozhatunk bőr alatti zsírréteggel is, mely szintén képes megnövekedni, sőt, sokszor még nagyobb, mint a hasfal alatti zsigeri zsír. Erre a zsírrétegre hatással lehetünk a hasizmok erősítésével. Ez az a zsírréteg, mely úgy is kialakulhat, hogy a szervezet megpróbálja előrebillentei a test súlypontját. Például nőként a magassarkú viselésénél a szervezet akár így képes kompenzálni, így ez a jelenség akár vékony lányokat is veszélyezteti. 

Fogyás hasról: Az a bizonyos 7 ok, amiért nem megy

… és 7 jó tanács, hogyan oldhatod meg őket

Ha olyan életmódot élünk, mely során hízásnak indul a szervezetünk. Ennek kiváltó okai mindegyike hatással van a hasunkra történő hízásra, azonban most vizsgáljuk meg azokat a tényezőket, melyek kifejezetten a hasi elhízás kiváltó okai lehetnek, és amelyek jelentősen meggátolják azt, hogy menjen a fogyás hasról.
hasi-fogyas-szepitogepek
A hasi elhízásnak több oka is lehet!

1)

Fogyás hasról - Ételeinkben a hiba

A transz-zsírsavakban bővelkedő étrend átalakítja a zsírszövet eloszlását és a hasra koncentrálja, így akkor is megnöveli a hasi zsír mennyiségét, ha a bevitt kalóriamennyiséget ellenőrzés alatt tartod vagy negatív kalóriás ételeket fogyasztasz, amiről bővebben itt olvashatsz.
Tudtad? Itt bújnak meg a transz-zsírsavak

Transz-zsírsavak a salátaöntetekben, egyes (a keményebb, nagyobb zsírtartalmú) margarinokban, ropogtatnivalókban, süteményekben, kekszekben, a (részben) hidrogénezett olajban elősütött félkész ételekben, de legfőképp a sokszor használt sütőolajokban fordulnak elő. A transz-zsírsavak többsége – eltérően más zsíroktól – akkor keletkezik, amikor a folyékony olajokat iparilag hidrogénezik, hogy szilárd állagúak legyenek.

A különböző toxinok (például a rovarirtó szer maradványok) lerakódása szintén az elhízás egyik oka. Ha a májat méreganyagokkal bombázod, akkor romlik a zsíranyagcseréd is, ami fokozott zsírfelhalmozódáshoz és sajnos zsírmájhoz is vezet.

Másrészről a zsírszövetnek kémiai védőfunkciója is van, ugyanis felszívja a nem megfelelően ürülő méreganyagokat, így védve meg a szervezetet a károsodásoktól. Ezt a funkcióját azonban csak hatékony, időszakos méregtelenítéssel, valamint “tisztább” életmóddal lehet támogatni.

Csak példaként említünk néhány toxinforrást:

  • Növényvédő, rovarirtó szer maradványok: Megzavarják az anyagcserét és növelik az anyagcserezavarok kockázatát.
  • Fruktóz-glukóz szirup: Önmagában nem is toxin, hiszen gyümölcscukor és szőlőcukor keveréke. De olyan fruktóz terhelést okoz, ami megzavarja a máj működését és növeli a húgysavszintet, ami pedig köszvényt, valamint vesekövet is okozhat. A fruktóz-glukóz szirupot manapság már a legtöbb édesség édesítőjeként alkalmazzák, de szószokban és a ketchupban is megtalálható. Fokozott mértékű fogyasztása az inzulin és leptin érzékenység zavarához vezet – utóbbi kontrollálja az étvágyat.
  • BPA vagy Bisphenol A: A műanyag palackokból oldódik az ivóvizünkbe. Hatásaként a megnövekszik az ösztrogén- és inzulinszint. Míg a csapvizet sokan szidják a benne található toxin- és hormonmaradványok miatt; a hetekig, hónapokig raktárakban álló műanyag palackokban levő forrásvíz éppoly nagy probléma a BPA miatt. A legjobb a megfelelő tisztított víz, vagy jó forrásból származó forrásvíz üvegben tárolva.
Megoldás: Könnyű ezt mondani, de nincs mit tenni – törekedned kell a minél tisztább életmódra. Természetesen nem kell az őrületbe kergetned saját magad, hiszen a teljesen tiszta életmód majdhogynem lehetetlen. Ennek ellenére érdemes tudatosabban megválogatnod élelmiszereidet.

2)

Fogyás hasról és a nemi hormonok

Ha az „örökké fogyókúrázó nők” táborát erősíted, Neked is biztosan feltűnt már, hogy tizen- vagy huszonévesen még könnyebb volt lefogyni, később pedig ugyanazok a módszerek már nem válnak be. 30 éves korunktól kezdve ugyanis a fiatal korra jellemző hormonok szintje elkezd csökkenni, a szöveteket tartó kollagén mennyisége apad, és elindul az öregedés folyamata. A funkcionálisan nem aktív területek helyét zsírszövet veszi át, így nemcsak bőrünkben, de zsigereinkben is fokozatosan nő a zsír aránya. Ezt a folyamatot mindkét nemben a hormonok szintjének csökkenése okozza.

Nem csak a kor állhat azonban a hormonális változások hátterében. A cukoranyagcsere zavar hatással van a hormonális működésekre is. Nők esetén policisztás ovárium szindrómát okoz, megborítva az ösztrogén és progeszteron egyensúlyát.

Férfiaknál a hasi zsigeri zsír megnövekedése fokozza a problémát, mivel  a zsigeri zsír részt vesz a tesztoszteron ösztrogénné alakításában. Ez úgynevezett ösztrogén dominanciához vezet, ami férfiakon paradox helyzetet teremt. Így a hasi zsír okozat is, de ok is, és tovább rontja a helyzetet. Ha nő a pocak, több tesztoszteron alakul át ösztrogénné, romlik az arány, ami további hasi zsírtöbblethez vezet.

Megoldás: A hormonok egyensúlyozására fogyassz oregánó teát 3 hónapig! Nőként a ciklus utolsó napjaiban fogyassz cickafarkat is. Férfiak esetén a prosztatára adott készítmények összetevői (pl.: fűrészpálma, tribulus terrestis) egyensúlyozhatják a hormonarányt.

3)

Öröklött adottságok a fogyás ellen

Bár sokat hangoztatott tény, hogy az elhízás hátterében javarészt az életmód áll, nem kerülhető meg az alkati adottságok és az életkor kérdése sem. Követheted ugyanis a legjobb életmódot is, ha öröklött adottságaid nem olyanok, nem lesz Dávidból Góliát.

Amennyiben az alma típust képviseled, úgy például tested közepére, így hasadra hízol jobban. Ez esetben bármennyire igyekszel, ott jelenik meg leghamarabb a zsír, és a legjobb fogyókúra esetén is onnan távozik legkésőbb.

Megoldás: Az egészséges életmód szép és hasznos dolog, ám a genetikai adottságaidat nem képesek megváltoztatni. Így amennyiben a makacs zsírpárnák csúfosan megkeserítik mindennapjaidat, nem ördögtől való dolog alakformáló kezelések és készülékek alkalmazása, melyekkel egérutat nyerhetsz a számodra ideális alak irányába.

4)

Hasi fogyás és a stressz

Tudtad, hogy a pocakot nem csak „sörpocak”, hanem „stresszpocak” néven is szokták emlegetni? Talán már Te is észrevetted, de bármilyen hangulatzavar, szorongás, depresszió stb. miatt képesek vagyunk többet nassolni. Ez esetben azonban nem csak erről van szó.

A krónikusan magas kortizol (stresszhormon) szint ugyanis kifejezetten a hasi régióra lokalizálódó elhízást okoz. Egy, a Yale egyetemen végzett kutatás szerint a megemelkedett kortizol szinttel rendelkező – egyébként karcsú – lányoknak nagyobb volt a hasi zsírmennyisége.

Hogy lehet ez?

Az elhízás, illetve a magasabb testtömegindex számos kutatás szerint szoros összefüggésben van a folyamatos, feldolgozatlan stresszel. Ebben nemcsak a kortizolnak van szerepe, hanem a mellékvese által termelt epinefrinnek (noradrenalinnak) is. Az epinefrin túlzott jelenléte (kiugrásai) glukóz intoleranciához vezet, amiről a következő pontban olvashatsz.  Gondolj csak egy átlagos napra, ami olyan, mint egy mókuskerék: reggeli rohanás a munkába vagy a gyerekkel az oviba, bölcsibe majd a munkahelyen a főnök és munkatársak a határidők és a délután is hasonlóan folytatódik. Ismerős?

Megoldás: Tanuld meg kezelni a stresszt! Hát nem “egyszerű”? A feszültség, a depresszió, vagy a stressz könnyen túlevéshez vezethetnek, sőt, ezek a folyamatok egymás hatását is erősítik. A zsírpárnák mechanikusan védenek a külső hatásoktól, az elhízás pedig akár egy lelki védőburkot is jelenthet, amit csak kitartó mentális munkával lehet megváltoztatni. Nem a stressz kikapcsolása, hanem annak feldolgozása a kulcs. Ez lehet relaxáció, jóga, vagy bármi, amelyben szenvedélyedet leled. A felpörgetett, vagy már kimerült mellékvesék állapotát pedig adaptogén növényekkel (goji, ginseng, rhodiola stb.) javíthatod.
szepito-gepek-zsirbonto-gep
Az alvás a megfelelő testsúly szabályozásában fontos szerepet játszik!

5)

A cukoranyagcsere zavara

A finomított szénhidrátok túlzott fogyasztása kiugró vércukorszintet okoz, amely zsírban raktározódik. A túl sokszor kiugró vércukorszint inzulinrezisztenciához vezet, aminek hatására a sejtek nehezen tudják felvenni a cukrot. Ezt a jelenséget hívjuk cukoranyagcsere zavarnak. A cukoranyagcsere zavar az elhízás és a hasi zsírfelhalmozódás fő oka, mégsem gondolnak rá első körben. Márpedig megfelelő időben elkezdett diétával, a cukrok és finomított szénhidrátok kiiktatásával a folyamat megfogható.

Cukor intoleranciával és az inzulinérzékenység zavarával kezdődik a cukorbetegség, ennek eredményeként több inzulin termelődik, ami pedig a raktározás hormonja. A felesleges cukrot a zsírsejtek veszik fel, így a zsigeri zsír – főként a hason – könnyedén felhalmozódik.

Megoldás: Csak komplex szénhidrátokat egyél, és fogyassz sok növényi rostot. Növeld drasztikusan a zöldségek arányát étrendedben. A gyümölcsöket pedig módjával fogyaszd!

6)

Mozgáshiány

A mozgás nem csak azért fontos, mert energiát használ (“éget”), de fokozza az anyagcsere folyamatokat is. A mozgáshiány ezzel ellentétben lassítja az anyagcserét. Sok fogyni vágyótól hallhatjuk, hogy rendszeresen gyalogol, szalad a gyerekek után, vagy dolgozik a kertben, mégsem csökkennek zsírpárnái. Ennek oka, hogy az alacsony intenzitású mozgás csupán kevés energiát éget el, és a szervezet anyagcseréjét is csak rövid időre pörgeti fel.
Megoldás: Mozogj rendszeresen! A megfelelő hatás érdekében olyan intenzív terhelés szükséges, amely az izmot már megfelelő mennyiségű energia elégetésére ösztönzi, ami idősebb korban nagyobb kihívás lehet. Jegyezd meg, hogy nem kell sokat, de azt rendszeresen. A has stabilitásának visszanyerésével a pocak elődomborodása is csökkenni fog.
Mozogjunk rendszeresen!

7)

Alváshiány

Az alvás fontos szerepet játszik az étvágy és a testsúly szabályozásában is. A megfelelő mennyiségű alvás egyébként segít a stressz ellensúlyozásában is, ezáltal képes csökkenteni a megnövekedett kortizol szintet. Amikor alszol, a testhőmérsékleted csökken, és ekkor termelődik a melatonin, ami az alvás hormonja. Mindezek hatására növekszik a növekedési hormon szintje, ami pedig a zsírégetés és izomtömeg növelés irányába hat.

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás megvonása tehát ugyancsak elhízáshoz vezet. Márpedig tegyük a szívünkre a kezünket: a legtöbben nem alszunk eleget. Sokaknak szüksége lenne napi 8-10 óra alvásra, de átlagban is csak 6-ot alszanak. Ráadásul a kialvatlanság rossz minőségű alváshoz is vezet.

Megoldás: Aludj eleget! Nemcsak az éjfél előtti alvás rendkívül fontos, de az összmennyiség is. Ennek igénye változó lehet, ám tartósan 7 óránál kevesebb alvás a legtöbb embernek egészen biztosan kevés. Fontos továbbá, hogy az alvás minőségére is hangsúlyt tegyünk – lehetőség szerint ügyeljünk arra, hogy az esti órákban tudatosan mellőzzük az esti tévézés, számítógépezés és telefonnyomogatás bűvös háromszögét.
Összességében, a legjobb megoldás Számodra egy olyan egészséges életmód kialakítása lenne, amelyben szerep jut a megfelelő étkezésnek, a helyes stresszkezelésnek, a rendszeres mozgásnak és a pihentető alvásnak is. Persze ezek megvalósítása külön-külön is nehéz, nemhogy egyszerre. Főleg, ha hozzávesszük öröklött tulajdonságaidat és a korral járó változásokat is. Ha pedig már kialakult az a pocak, felhalmozódott a hasi zsír, akkor nem csak a megelőzés, hanem az eltüntetésére tett erőfeszítések is előtérbe kerülnek. De hogyan tudod végleg eltüntetni a hasi zsírt, ha már tényleg mindent kipróbáltál és semmi sem vált be? Érdemes egy jó zsírbontó módszert választanod, ami passzol az életviteledhez és a pénztárcádhoz is.

Számodra melyik zsírbontó - fogyasztó kezelés lehet eredményes?

Szakértői tanulmányunkból megtudhatod!
TOP

Neked ajánlott bejegyzések

hasi-zsirleszivas-szepitogepek
Hasi zsírleszívás? Ezekre készülj!

Ha tartós, hatékony, gyors hasi fogyásról van szó, bizonyára legtöbbünknek a hasi zsírleszívás ugrik be, mint az egyik legnépszerűbb plasztikai beavatkozás. De mégis hogyan működik

hasi-zsir-okai
Hasi zsír okai – Számít az életkor?

Keserves csatát vívunk a biológiával hasunk lapossá tételének érdekében. Ennek megértéséhez feltétlen ismerni kell a hasi zsír okait, hogy miért pont oda és miért pont

fogyas-hasrol-szepitogepek
Eredményes a fogyás hasról hasizom edzéssel?

A lapos has, vékony derék mindannyiunk kitűzött célja. Ennek érdekében rengetegen kezdenek sporttevékenységbe, hasizom gyakorlatba. Tegyük fel azonban a kérdést: valóban eredményes a fogyás hasról célzott

Tartalom

Kik vagyunk?

Több mint 12 éve minden napunkat annak szenteljük, hogy prémium készülékeinkkel valódi, változást hozzunk szépségápolási rutinodba! Velünk nem kell lemondanod a szalonok nyújtotta kezelésekről, hiszen minden általunk forgalmazott készülék a ma ismert leghatékonyabb technológiákat alkalmazza…

KÖVESS MINKET!

Csatlakozz hozzánk!

Értesülj elsőként új bejegyzéseinkről!

Címkék

Máris mennél?
Szeretnénk meglepni egy
5.500 Ft
értékű, készülékre beváltható kuponnal
Add meg adataidat és küldjük is!