logo-szepitogepek

Zsírleszívás veszélyei és kockázatai

Miről lesz szó?

Jelenleg két igen hatékony módszer áll a rendelkezésedre a makacs zsírpárnák tartós és látványos eltüntetésére. A szépségszalonokban is elvégezhető kavitációs zsírbontás, valamint egy sebészeti beavatkozás, a zsírleszívás. A zsírleszívás manapság már rutin műtétnek számít. Mégsem lehet azonban elégszer hangsúlyozni, hogy mint minden orvosi beavatkozásnak, a zsírleszívás is maga után von bizonyos kockázatokat. Alábbi cikkünkben pedig pontosan ezeket gyűjtöttük össze Neked!

Mert hiába a rutin, komplikációkra, valamint a zsírleszívás műtéte után fellépő szövődményekre így is számítani kell. Sokakat éppen az tart vissza egy ilyen beavatkozástól. Félnek az esetleges következményektől, és inkább más módszerek után néznek, ha a zsírpárnáikat csökkenteni szeretnék. Szerencsére napjainkban már erre is van lehetőség bőven, erről azonban később beszélünk.

Korábbi cikkünkben, melyet erre a linkre kattintva érhetsz el, már részleteztük a zsírleszívás témakörét érintő tudnivalókat.

Erre a cikkre kattintva pedig megtudhatod mennyi mindent kell fejben tartanod a zsírleszívás előtt és után. Azonban arról még nem esett szó, hogy mégis milyen kockázatokkal kell számolnod, ha műtéti zsírleszívásra adod a fejed. 

A  zsírleszívás lehetséges szövődményei között ugyanis szerepel a vérömleny, a gyulladás, valamint az ér- és idegsérülés is. Amennyiben pedig altatásban végzik a műtétet, úgy annak a kockázataival is számolni kell. Bár az esetlegesen fellépő szövődmények a műtétet követő kontroll során jól beazonosíthatóak és kezelhetőek, mégsem kellemes egy-egy ilyet átélni.

Zsírleszívás: Miért is tartós?

A műtéti zsírleszívás nagy előnye az, hogy végleg megszabadít a zsírsejtektől, így az általa elért fogyás tartós marad.

De miért van ez így?

Közismert tény, hogy adott számú zsírsejttel jövünk a világra, melynek száma felnőtt korunkra már nem változik. Nem osztódnak, nem szaporodnak. A hízást és a fogyást “mindössze” az okozza, hogy ezeknek a zsírsejteknek a mérete nő vagy csökken életmódunktól és egyéb adottságainktól függően. 

A diéta, az edzések és társaik csak és kizárólag a zsírsejteknek a méretét tudják csökkenteni ideig-óráig, ám amint felhagyunk velük, zsírsejtjeink mérete újra megdagad, ezzel együtt pedig mi is – ez a jól ismert jojó effektus.

A tartós fogyás azonban nem elérhetetlen, pusztán a zsírsejtek mérete helyett a zsírsejtek számát kell csökkentenünk hozzá – és erre alkalmas a műtéti zsírleszívás is. A beavatkozás során egy szívókanül segítségével szó szerint leszívják a felesleges zsírt, ezáltal szabadítva meg a zsírsejtektől, melyek többet már nem nőnek vissza, nem szaporodnak.

Ez mind szép és jó, ám ahogy már említettük, és ahogy ez már valószínűleg világossá vált számodra is, a zsírleszívás egy rendkívül drasztikus műtét, így számos komplikáció, szövődmény merülhet fel, ami beárnyékolhatja eredményeit.

zsirleszivas-veszelyei-zsirleszivas-kockazatai
Bár a zsírleszívás sokáig az egyetlen megoldásnak tűnt a gyors és tartós fogyáshoz, mint minden műtéti beavatkozásnak, ennek is több kockázata van, mint előnye.

A zsírleszívás komplikációit két csoportra oszthatjuk:

Egészségügyi: utóvérzés, gyulladás, fertőzés, duzzanat, savógyülem, bőrideg sérülés, bőrelhalás, kisebb vérerek sérülése, zsírembólia, kóros hegképződés, sebgyógyulási zavar, vérveszteség, vérömleny, altatással szembeni túlérzékenység.

Esztétikai: felületi kontúr egyenetlenségek, hegproblémák, bőrszín elváltozás.

A heg begyulladása

Ez az egyik legsúlyosabb szövődmény, de előfordulása ezrelékes valószínűségű. Nagyfokú gyulladás esetén újabb műtétre van szükség, amikor a műtött területet újra felnyitják, és a gyulladásos váladékot leszívják.

Vérömleny

Gyulladás forrása lehet, de megjelenése nagyon ritka, 1%-nál nem gyakoribb. Zsírleszívás során a nagyobb erek általában nem sérülnek a szívókanül speciális kialakítása miatt.

Bőrérzés problémák

3-4% annak az esélye, hogy zsírleszívás után a kezelt területen átmenetileg érzészavar vagy érzéskiesés alakuljon ki a bőridegek sérülése következtében. Kivételes esetekben ez az érzéketlenség azonban állandósulhat is.

Sebgyógyulási zavar

A zsírleszívás műtéti hegei nagyon rövidek, ezért legfeljebb keloid képződésre hajlamos egyéneknél fordulhat elő a hegképződés zavara.

Tartós elszíneződés

Esetenként előfordulhat, hogy a megműtött bőrfelületen bevérzés okozta elszíneződés alakul ki (árnyalataival sötétebb lehet a környezeténél), ami akár több hónapig is látszódhat, de utána elmúlik.

A zsírleszívás tehát egy komoly műtéti beavatkozás, és mint ilyen, kockázatokkal jár. Nem beszélve arról, hogy a gyógyulási folyamat is rendkívül hosszú és kellemetlen – említettük már a kompressziós ruha kötelező viselését? – és több százezer forintba kerülhet.

zsirleszivas-kockazatai-zsirleszivas-veszelyei
Amennyiben nem fűlik a fogad a zsírleszívás okozta esetleges szövődményekhez, ne aggódj, ma már van más megoldás is – a kavitációs zsírbontás, melyet szépségszalonokban és otthoni készülék segítségével is alkalmazhatsz.

Zsírleszívás műtét nélkül – létezik?

Természetesen, már létezik egy ilyen eljárás, neve: kavitációs zsírbontás.

A kavitációs zsírbontás ugyanolyan eredményes, mint a műtéti zsírleszívás, ám a makacs zsírpárnáktól fájdalmak és esetleges szövődmények nélkül szabadul meg, ráadásul a költségei is barátságosabbak.

Mind a kavitációs zsírbontás, mind pedig a zsírleszívás esetében célzottan, az általad leginkább problémásnak ítélt területen történik a zsírsejtek eltávolítása, amik teljesen eltűnnek, nem csak a méretük csökken.

A kavitációs zsírbontás során a megfelelő frekvenciájú ultrahangrezgések hatására megbomlik a zsírsejtek fala, majd tartalmuk a sejt közötti térbe folyik, ahonnan a természetes salaktalanító folyamatok révén néhány nap alatt kiürül a szervezetből.

Az eljárás teljesen fájdalommentes, ráadásul célzottan fogyhatunk csak a hasunkról, fenekünkről vagy éppen a combunkról. Tehát arról a területről, amivel nem vagyunk megelégedve.

Amennyiben tüzetesebben szemügyre vennéd, mit érhetsz el a kavitációs zsírbontással, illetve hogyan működik, kattints ide egy másik cikkünkért!

Szeretnél végre megszabadulni a makacs zsírpárnáktól, de fogalmad sincs, hogyan indulj el? Nem tudod melyik módszer lenne Számodra a legideálisabb választás? Segítünk! Összegyűjtöttük Neked, hogy mi alapján válaszd ki a Neked megfelelő módszert, sőt, a szóba jöhető megoldásokról is szót ejtettünk átfogó cikkünkben.

Dr. Gulyás Tamás,
orvos-életmódszakértő

forever-slim-eredmeny-velemeny

Fogyás hasról eredményesen?

11 év óta 10.000+ nőnek sikerült! Akár -7 cm néhány kezeléssel!
TOP

Neked ajánlott bejegyzések

hasi-zsirleszivas-szepitogepek
Hasi zsírleszívás? Ezekre készülj!

Ha tartós, hatékony, gyors hasi fogyásról van szó, bizonyára legtöbbünknek a hasi zsírleszívás ugrik be, mint az egyik legnépszerűbb plasztikai beavatkozás. De mégis hogyan működik

hasi-zsir-okai
Hasi zsír okai – Számít az életkor?

Keserves csatát vívunk a biológiával hasunk lapossá tételének érdekében. Ennek megértéséhez feltétlen ismerni kell a hasi zsír okait, hogy miért pont oda és miért pont

fogyas-hasrol-szepitogepek
Eredményes a fogyás hasról hasizom edzéssel?

A lapos has, vékony derék mindannyiunk kitűzött célja. Ennek érdekében rengetegen kezdenek sporttevékenységbe, hasizom gyakorlatba. Tegyük fel azonban a kérdést: valóban eredményes a fogyás hasról célzott

Tartalom

Kik vagyunk?

Több mint 12 éve minden napunkat annak szenteljük, hogy prémium készülékeinkkel valódi, változást hozzunk szépségápolási rutinodba! Velünk nem kell lemondanod a szalonok nyújtotta kezelésekről, hiszen minden általunk forgalmazott készülék a ma ismert leghatékonyabb technológiákat alkalmazza…

KÖVESS MINKET!

Csatlakozz hozzánk!

Értesülj elsőként új bejegyzéseinkről!

Címkék

Máris mennél?
Szeretnénk meglepni egy
5.500 Ft
értékű, készülékre beváltható kuponnal
Add meg adataidat és küldjük is!