Már most hadd hesegessünk el minden téveszmét: Természesen minden ételnek van kalóriatartalma, így rögtön az elején leszögezhetjük, hogy a figyelemfelkeltő címekben hangoztatott negatív kalóriás étel, mint olyan, nem létezik! 

Azokat az ételeket szokás negatív kalóriásnak becézni, amelyek alacsony energiatartalmúak, és  mivel megemésztésük kalóriát éget el, ettől elméletilag akár a végeredmény negatív is lehetne.  Ezt azonban senki nem mérte még meg, és nehéz is lenne elhinni hogy ha hetekig csak brokkolin élhetnél, akkor egy idő után energiahiányos végelgyengülés állapotába kerülnél. Ha már a brokkolit említettük, ide tartozik például még a cukkini, a grapefruit, az alma, az eper vagy a cékla.

Miért nem léteznek negatív kalóriás ételek?

Az ételeket azért fogyaszasztjuk, hogy energiát és alapanyagokat biztosítsanak az életműködés számára. Nem véletlen, hogy az étel és élet szó, csak a betűk sorrendjében különbözik egymástól. Tehát ha egy étel nem visz be energiát az nem étel, így nem lehet negatív kalóriás.

Ha vízzel töltjük meg a gyomrunkat, sőt ha az hideg, akkor még kalóriát is elvon. Ezt lehetne negatív kalóriásnak nevezni, de az meg ital, és nem étel. Itt persze megjegyeznénk, hogy az állandó hideg víz ivása nem megoldás és az nem alkalmas a fogyókúrára, ugyanis még a gyomor funkcióját is megzavarja, pusztán példaként hoztuk fel. Hogy ne intézzük el ennyivel, vesézzük ki egy kicsit jobban a kérdést.

forever-slim-fogyas-hasrol-otthon
Negatív kalóriás ételek - Mi is az igazság?

Miért tévesek a hangzatos negatív kalóriás fogyókúra tippek?

Az ételek szervezetünket energiával látják el. Az energia mértékegysége a kalória, egészen pontosan a köztudatban használt kalóra szó valójában az eredeti mennyiség ezerszerese: kilokalória vagy kcal. Egy kcal egy liter víz hőmérsékletét 1 Celsius fokkal emeli meg. Nem kis mennyiség ez!

Gondolj bele! 400 kcal-lal (ami egy nagyon megszorító fogyókúra napi energiabeveitele) 4 liter 0 Celsisus fokos vizet tudnál felforralni!

A szénhidrátok és a fehérjék szinte azonos, míg a zsírok ezekhez képest kétszer akkora mennyiségű energiát képesek szolgáltatni.

Az ételek megemésztése ellenben energiát igényel, amit  termikus hatásnak neveznek, és ami nagy átlagban az ételek által biztosított energia 10%-a. A termikus energia egyrészt az étel megemésztésére, felszívódására,  lebontására, másrészt a melléktermékek feldolgozására és kiválasztására fordítódik. Na igen, csakhogy amennyiben negatív kalóriás ételekről akarnánk beszélni, akkor ennek a termikus hatásnak az ételek által biztosított energia 101%-ának kellene lennie, és hát a 10% semmiképpen sem az. 

Tudtad?

A zsírok termikus hatása sokkal kisebb, mint más tápanyagoké. A zsírokból nyert energia csupán 3%-a. Vagyis a zsírból bevitt 100 Kcal energiából mindössze 3 Kcal-t használnak fel az említett folyamatok. A magas rosttartalmú zöldségek és gyümölcsök termikus hatása a belőlük bevitt energia 20% vagy is ⅕-e körül van, míg a fehérjékből nyert energia 30%-a a feldolgozásukra fordítódik.

Még egyszer szögezzük le tehát, hogy negatív kalóriás étel nincs. Ha ilyesmit szeretnénk elérni, akkor inkább ne is együnk.  

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy nem szabad az ételek hatását pusztán az energia szempontjából szemlélni. A rostok például definíciószerűen az ételek azon részei, amiket nem tudunk megemészteni. A rostok például fokozzák a bélmozgás, ami szintén energiát használ fel, de nem ezért fontosak. Sokkal fontosabb, hogy vizet tartanak vissza a bélben, javítják az emésztést, segítik a bél tisztítását és lassítják, egyenletesebbé teszik a tápanyagok felszívódását. Ha a felszívódás lassabb, a vércukorszint nem emelkedik olyan gyorsan, így a szervezet sem rögtön a raktárakba próbálja pakolni azt.

A kiugró vércukorszintek mindig hízásra ösztönzik a szervezetet. Míg a rostok lassítják a felszívódást és csökkentik a vércukorszint kiugrások lehetőségét, a cukrok, cukros üdítők, fehérlisztből készült pékáruk, fehér rizs vagyis a fehér mérgek vércukor ingadozást okoznak, kiugró értékekkel. A vércukorszint kiugrások elkerülése minden fogyókúra alapja, és a rostok bevitele is ezért sokkal fontosabb, minthogy a kalóriák számával magyarázzuk.

A cukrok, cukros üdítők a vércukor ingadozását okozzák, a vércukorszint ingadozás elkerülése pedig minden fogyókúra alapja!

Sokkal fontosabb tehát a megfelelő minőségű táplálékok választása magas rosttartalommal, mint a kalória számolgatása. Ezt kell kiegészíteni olyan tevékenységekkel, amik az alapanyagcserét fokozzák. Ide tartozhat a sportolás, a hormonrendszer kiegyensúlyozása és a pszichés higiénia rendbetétele, sőt a megfelelő alvás kialakítása. De hogy ezek mind milyen mértékben járulnak hozzá például a hasi hízáshoz, arról itt írtunk bővebben.

Ne a klóriákra figyelj, hanem arra hogy ne csapjanak be a negatív kalóriás tippekkel!

Noha a negatív kalóriás étel nincs, az ide sorolt ételek mégis jó részei lehetnek bármilyen diétának. A bevezetőben is említett zöldségféléknek ugyanis tényleg alacsony az energiatartalma, jól telítenek, magas a rosttartalmuk és anyagcsere fokozó hatásuk is van. 

Mindezek mellett koncentrálj a helyes ételválasztásokra, a kiegyensúlyozott étrendre a finomított szénhidrátok kerülésére, és ne dőlj be a csodadiétáknak. Tartsd be a fokozatosság elvét, jobban jársz!

E mellett a rendszeres mozgás elengedhetetlen, de az sem a mozgás közben elégetett kalóriák szempontjából, hanem az izomműködés hatására fokozódó alapanyagcsere miatt.

Ha megfelelő tudatos táplálkozás és a rendszeres testmozgás nem vezet eredményre, és nem fogysz semennyit sem, akkor meg kell vizsgálni, hogy nem áll-e más ok a háttérben. 

Dr. Gulyás Tamás
Életmód szakértő

fogyas-zsirbontas-szepitogepek

Számodra melyik zsírbontó - fogyasztó kezelés lehet eredményes?

Szakértői tanulmányunkból megtudhatod!

Bezárás
×

Cart

Vásárolj még 15.000 Ft értékben az ingyenes kiszállításért!