Hogyan válassz az arcfiatalító, ránctalanító kezelések közül?

Szeretnéd csökkenteni ráncaidat, de nem találod a megfelelő módszert?

A következő cikket elolvasva könnyen összehasonlíthatod a különböző ránctalanító kezeléseket és otthoni ránctalanító készülékeket, valamint megismerheted az egyes eljárások működését, hatását és várható költségeit is! 

Ahhoz, hogy megtalálhasd a saját magad számára megfelelő módszert, fontos, hogy ténylegesen megértsd a ráncok kialakulásának és a bőr meggyengülésének folyamatát.

Miért alakulnak ki a ráncok és miért ereszkedik meg a bőrünk?

A bőr, mint minden emberi szövet folyamatos átépülésen megy keresztül. A bőrt érő hatások már egészen fiatal kortól kezdve meglátszanak. Ennek megértéséhez tudni kell, hogy bőr tartását a benne lévő kötőszöveti rostok adják. Tónusát, textúráját nem csak a kötőszövet, hanem annak víztartalma, illetve a bőrben található zsír mennyisége is meghatározza. Épp ezért a bőr megjelenése egy többtényezős folyamat eredménye.

ranctalanitas

A bőr rétegeinek taglalásába most nem mennénk bele. A lényeg az, hogy az alsó (belső) részén zsírszövet van, ami kipárnázza, a középső rétegben található kötőszöveti rostok pedig a tartását biztosítják. Ezek a rostok kollagén és elasztin nevű fehérjékből állnak, amiket sodort kötélháló és gumi keverékének lehet elképzelni. Ráadásul a rostok egymással is összekapcsolódnak úgy, mint a kötelékek egy vitorláshajón. Ne a vitorla felhúzó kötélre gondolj, hanem arra a kötélhálóra, amin a matrózok mászkálnak. Ezekről a rostokról még oldalelemek is lelógnak, amelyek alkotói olyan anyagok, amik nagy vízmegkötő képességgel rendelkeznek (pl.: hialuronsav, keratin).

A bőrt tehát kötőszöveti kötélhágcsók tartják össze, illetve azokhoz kapcsolódnak nagy vízmegkötő képességű anyagok, amik jelentősen hozzájárulnak a rugalmas megjelenéshez.

A jó tartású bőr, vagy ráncok megjelenése szempontjából a legfontosabb tényező a kötőszöveti tartóelemek stabilitása, vagy azok megnyúlása miatti tartásvesztés. Ehhez járulnak hozzá, hogy a kor előrehaladtával a keratin mennyiség csökkenése, ami miatt a bőr kevesebb vizet köt meg, illetve a faggyúmirigyek csökkenő zsírtermelése tovább rontja a képet.

A kötőszövet tartásának elvesztését, ha az kisfokú, még lehet látványban javítani a víz vagy a zsírtartalom növelésével. A legtöbb kozmetikai módszer ezt tudja megcélozni. Nagyobb fokú tartásvesztést azonban csak a kollagénrostok megújításával lehet korrigálni.

Ránc vagy megereszkedett bőr?

Igaz, hogy a két fogalom egy tőről fakad, nem mindegy, hogy melyikről beszélünk. Mindkét esetben a fent vázolt elemek zavarával állunk szemben.
A ráncok egy kisebb fokozatot jelentenek, melyek egy pontig még korrigálhatók. Lehet gyenge ugyanis a tartószerkezet, de a bőr zsír és víztartalmának növelése még képes kipárnázni a bőrt. Ráadásul a ráncok sokakat nem is zavarnak annyira, legalábbis egy pontig.
Ellenben ha a bőröd is megereszkedik, azt nem csak te, de mindenki nagyobb problémának éli meg. Ez ugyanis sokkal hangsúlyozottabb változást jelent az arc megjelenésében. A megereszkedés oka az, hogy a kötőszöveti elemek tartása nagymértékben megromlik. 

Hogyan változik arcunk az életkorral?

Elsősorban azt kell megérteni, hogy a bőr, mint minden emberi szövet, állandó, folyamatos átalakuláson megy keresztül. Hogy jobban megértsd, ez még a csontokra is igaz. Azok pedig elég állandó dolognak tűnnek, ugye? Márpedig tény, hogyha egy csontot más irányú terhelés ér, akkor a csontgerendák iránya a terhelésnek megfelelően alakul át, hogy jobban bírja a terhelést. De gondolhatsz a törésre is, ami újra összeforr…mint ahogy a bőrön ejtett vágás is újra beforr. 
A bőr tehát folyamatos átépülésben, változásban van. A bőrt érő mechanikai hatások, külső nyomások, a mozgásból eredő nyúlás és összehúzódás, az izmok húzó hatása (pl.: arc esetén a mimikai izmok szerepe igen nagy!) folyamatos traumának teszik ki a kötőszöveti rostokat. Azok nyúlnak, a köztük lévő keresztkötések felszakadoznak (talán ez utóbbi a legfontosabb), így folyamatos újraépítésnek is történnie kell, hogy ne egy-két éves korunkra legyünk olyan ráncosak, mint egy 100 éves ember, vagy úgy lógjon a bőrünk, mint egy nápolyi masztiffnak.

Ez a folyamatos megújulás 20-30 éves korunkig zavartalan, de azt követően a romlás, újraépülés egyensúlya megbomlik. Ennek következménye, hogy 30 éves korunktól kezdve évente 1%-kal csökken a bőr kollagéntartalma. Ez egy kis szám, de ha belegondolsz, 40 éves korra ez már 10%-ot jelent, 50 éves korra 20%-ot. Ráadásul a hormonális hanyatlás a női -és férfi!- menopauza környékén és azt követően a folyamat felgyorsul.

A fentiek értelmében először csak kisebb majd nagyobb ráncok alakulnak ki, végül már a bőr is megereszkedik. Megereszkedik a toka, a szemek alatt táskák alakulnak ki, az orca is “leesik”.

Mi az ami befolyásolja a választást?

Minden esetben érdemes a ráncosodás okának minden elemét megcélozni. A megfelelő kozmetikai módszer kiválasztásánál figyelembe kell venni a saját genetikai adottságaidat, az életmódodat is, és a mellett, hogy mit visel el a pénztárcád, és ami a legfontosabb, az életkorod. Amíg elvileg nem jön szóba a kötőszöveti elemek pusztulása, megfelelőek lehetnek a krémek, masszázsok, de egy kor fölött ezek biztosan nem elegendőek.

Hány éves kortól érdemes a ránctalanító krémeket kiegészíteni kozmetikai vagy gépi kezeléssel?

A bőr víztartalmának változásai nagy hatással vannak annak megjelenésére. Ezért figyelhető meg már egészen fiatal korban is, hogy milyen változások tudnak végbemenni a bőr megjelenésén. Gondoljunk csak a kialvatlanságra vagy az alkoholfogyasztásra. A csökkent víztartalom helyreállításával csodákat érhetünk el pár perc alatt is. Mivel a bőr kötőszöveti rost (kollagén és elasztin) termelése igazán csak 30 éves kortól kezdve csökken, addig nagyon jól, és gyorsan működnek a kozmetikumok. Efelett azonban már érdemes előre gondolni a kollagén megújítására.

A tartós hatású ránctalanító módszerek hatalmas előnye, hogy csak ritkán (1-2 évente) tesznek szükségessé újabb kúrát, így hosszútávon időt és pénzt is spórolhatunk. Ráadásul az a veszély sem fenyeget, hogy egyszer csak ráununk a rendszeres kezelésekre. Fontos azonban tudni, hogy a tartós eredmény kialakulására általában néhány hetet várnunk kell.

 

Milyen szempontok alapján válasszunk ránctalanító kezelést?

A tökéletes ránctalanító módszer mindannyiunk számára más lehet. Bőrünk állapota, napirendünk, elvárásaink, fájdalomküszöbünk és persze pénztárcánk is meghatározhatja, hogy nálunk éppen melyik eljárás a favorit. Összegyűjtöttük azokat a szempontokat, amelyeket érdemes figyelembe venned ahhoz, hogy valóban saját igényeidre szabott technikát választhass magadnak.

1.

Ránctalanító krémek, gélek, szérumok

Tudtad, hogy a kémek csak a bőr felső részébe szívódnak be? Hatásuk lehet látványos, de általában csak átmeneti hatásról beszélhetünk. Nem kell ezt a hatást azonban semmiképpen sem lekicsinyíteni, sőt, 30 éves kor alatt – ha genetikailag nem kezdődött meg hamarabb a ráncosodás – a külsőleg alkalmazott kozmetikumok alkalmazása elegendő lehet. 

A Ránctalanító szérumok hatása miért nem tartós?  

Léteznek olyan ránctalanító hatóanyagok (pl. retinol), amelyek gépi kezeléssel a bőrbe juttatva hatással lehetnek a kollagéntermelésre is. Ez a hatás azonban inkább a természetesen is végbemenő folyamat támogatása, semmint a termelés fokozása. Mindazonáltal egy kollagéntermelést fokozó gépi eljárás kiegészítéseként hatékonyak lehetnek.

A ránctalanító krémek hogyan hatnak?

A legtöbb kozmetikum hatása a bőr víztartalmának növelése, ami tulajdonképpen kitömi a megereszkedett bőrt. Ha a ráncosodás oka a vízhiány, akkor ez ezt a kiváltó okot célzó terápiaként is működik. 

A kívülről bejuttatott kollagén egy bőrmegújító hatás kiegészítéseként lehet igazán hatékony. A népszerű hialuronsav kúra pedig a kollagénre rákapcsolódva, a víztartalom fokozása révén hat, ugyanis ennek az anyagnak igen nagy vízkötő képessége van.

Milyen eredményt érhetünk el vele?

A kozmetikai készítmények tárháza végtelen. Vannak teljesen hatástalan, és vannak látványos hatást kiváltó készítmények is. Hatásuk egyénenként is változó, ezért érdemes próbálkozni, és megtalálni a számodra igazán megfelelő krémet, gélt vagy szérumot. Azonban fontos tudni, hogy ezek a készítmények nagy része nem jut a bőr megfelelő részébe, hogy megfelelő helyen fejtse ki hatását, kivéve, ha ezt gépi segítséggel nem támogatjuk.

Mire hatnak a ránctalanító krémek, gélek, szérumok?

A készítmények főként a bőr víztartalmát, illetve vízmegkötő képességét képesek fokozni.

Mennyi ideig kell használni a ránctalanító krémeket?

Mivel a kozmetikai készítmények hatása átmeneti, folyamatos alkalmazást igényelnek. Az anyagok hatásának tartóssága attól függ, hogy mennyi ideig maradnak bent a bőrben. 

Mennyi ennek a költsége?

Mivel a kozmetikai készítmények folyamatos használatot igényelnek, ezek éves költsége 30-40.000 Ft-tól 120-150.000 Ft-ig terjedhetnek. 

2.

Ránctalanító arctorna, masszázs

Tudtad, hogy a masszázs és arctorna hatása nem csak a bőrre, hanem az egész testre és a közérzetre is nagyon jó hatással van? Mimikánk testi és lelki reakcióinkról árulkodhat, ugyanakkor színlelt arckifejezéseink reflexesen visszahatnak hangulatunkra. Az arctorna talán nagyobb jelentőséggel bír, mint a masszázs, hiszen az nem csak az ellazítást szolgálja. A rendszeresen végzett arctorna ugyanis erősíti az arc mimikai izmait, így segít fenntartani az arc tónusát. Fontos azonban, hogy megfelelő gyakorlatokat végezz, mivel a tornával akár ki is emelhetők egyes ráncok. Bőrünk általános állapotára, és érzetére pozitív hatással van, de 30 éves kor felett biztosan nem elegendő a masszázs vagy arctorna alkalmazása, ennek ellenére rendszeres alkalmazása minden szempontból pozitív. 

Ezen ránctalanító kezelések hogyan hatnak?

Az arc masszírozása javítja a bőr keringését, segíti a bőrben rekedt salakanyagok eltávolítását a nyirok- és vérkeringés fokozása által. Az arctorna az izomzat tónusát növeli, ott is mozgatja az izmot, ahol nem szokott, a görcsös izomzatot pedig ellazítja.v

Milyen eredményt érhetünk el vele?

Az eredmény mindenképp átmeneti, de rendszeresen végzett masszáz és arctorna igenis segíthet, főleg a fáradt, “másnapos”, kialvatlan bőr formába hozásában.

Mire hatnak ezek a ránctalanító kezelések?

A bőr keringésére, a mimikai izomzatra. A bőrt átmenetileg felfrissíti, azonban a bőrre nincs megújító hatással. 

Mennyi ideig kell a ránctalanító arctornát, masszázst alkalmazni?

Rendszeresen javasolt, hatása átmeneti.

Mennyi ennek a költsége?

Mivel a masszázs, arctorna használata folyamatos, ezek éves költsége havonta 1 (vagyis évente 12) kezeléssel számolva 24.000-30.000 Ft-tól 78-144.000 Ft-ig terjedhetnek. 

3.

Mezoterápia, dermaroller

Tudta-e, hogy a “mezo” görög eredetű szó, jelentése: középső. A mezoterápia tehát a bőr középső részét érintő eljárások összefoglaló neve, és egyre jobban így is értelmezzük.
Eredetileg azonban a hatóanyagok bőrbejuttatására alkalmazták a kifejezést kezdetben tűvel, hiszen a bőr középső részét így lehetett elérni. Így a mezoterápia szó sokáig egyenlő volt a bőr mikroinjekciózásával. 

dermarollert a tűszúrások megsokszorozására találták ki. Hiszen egy kis kereket (mint a tésztavágó), aminek széli részéből apró tűk állnak ki – sokszor két, három sorban – a bőrön végiggörgetnek, ami apró lyukakat ejt a felső szarurétegen. A tűk hatóanyagot nem juttatnak be, hanem az előzőleg bőrre felkent hatóanyag tud így – elvileg – mélyebbre jutni. A helyzet az, hogy ilyenkor nem a tű juttatja be a hatóanyagot a bőrbe, hanem a kis sebecskéken jut be valamennyi, ami persze töredéke annak, mintha befecskendeznék. Ettől függetlenül a bőr középső rétegében ejtett mikrosebek gyógyulási folyamatot indítanak be, aminek később feszesítő hatása is van.

Semmiképpen sem oki terápiáról beszélünk, de 30-40 éves kor között kielégítő hatást érhetünk el vele. Azonban a kötőszöveti rostok korral járó állapotromlását nem állítja meg.

A mezoterápia vagy a dermaroller hogyan hat?

Hatóanyagot juttat be a bőr középső és felső részeibe, illetve a mikrosérülések gyógyulási folyamatot beindító hatása révén hatnak. Sokszor fájdalmasak, így érzéstelenítésre is szükség lehet. Ha “olyan pici a tű, hogy nem, is fáj”, akkor hatást se várj sokat!
Ha irtózunk a fájdalomtól, akkor a tűs eljárásokat (pl. dermaroller, mezoterápia, hialuronsavas ráncfeltöltés) nem nekünk találták ki, ugyanis ezek még a bőrfelület érzéstelenítése esetén is kellemetlenek lehetnek. Ráadásul duzzanat, véraláfutás és bőrpír is jelentkezhet.

kémiai középmély- és mélyhámlasztás szintén csak azoknak ajánlott, akik bírják a gyűrődést, ugyanis erősebb égő, csípő érzéssel jár. Gondot jelenthet a kezelés utáni pörkösödés és látványos hámlás is, ami 1-2 hetes „szobafogságra” ítélheti a pácienst. Emellett egyéb mellékhatásokra (pl. bőrérzékenység, elszíneződés, esetleges fertőzések) is számíthatunk. 

Milyen eredményt érhetünk el vele?

Átmeneti víztartalom növelő hatás, illetve a bejuttatott hatóanyagtól függő hatás a mezoterápia esetén. A dermeroller hatóanyagot bejuttató hatása csekély, ellenben a bőr kötőszöveti megújítását képes beindítani. Legfőképp nem is a ránckezelésben, hanem az apró hegek, striák, felszíni egyenetlenségek eltüntetésére alkalmas.

Mire hatnak ezek az ránctalanító kezelések?

A bőr elemeinek “táplálása”, a kötőszöveti megújító folyamatok beindítása.

Mennyi ideig kell használni?

Használata az adott problémától ás a hatóanyagoktól függően széles skálán mozog. Általánosságban elmondható, hogy 5-6 kezelés szükséges, ami évente ismétlendő.

Mennyi ennek a költsége?

Mivel általánosságban 5-6 kezelés szükséges egy évben, költsége így egy évre 62.500-90.000 Ft-tól 180.000-230.000 Ft-ig terjedhetnek. 

Tartós ránctalanítást biztosító hatóanyagok léteznek?

Találhatunk olyan kémiai szereken alapuló ránctalanító eljárásokat is, amelyek hatása ugyan nem tartós, de az eredmény hosszabb ideig megmarad. Ilyen például a hialuronsavas ráncfeltöltés is, amely kb. 6-8 hónapra tünteti el a barázdákat. Ezután arcunk ugyanolyan ráncos lesz, mint volt, hacsak nem vállalkozunk újabb kezel

4.

Ránctalanító esztétikai gépek, eszközök

Az orvosesztétikai és esztétikai eszközök tárháza széles. A régebbi, korábban alkalmazott eszközök hatása a hatóanyagok bejuttatásán alapult, míg az újabb típusú eszközök, valamilyen módon a bőr belső rétegeivel közölnek energiát és így hozzák létre bőrmegújító, ránctalanító hatásukat. A gépi kezelések kezdetben csak szalonokban voltak elérhetők, ma már azonban vannak otthoni kezelést nyújtó eszközök is. Ugyanúgy vannak közöttük hatóanyagot bejuttató és hatóanyag alkalmazása nélküli eszközök.

A valódi kötőszövetre ható gépi kezelések egyértelmű választást jelentenek 40 éves kor felett. Mivel ekkor már a kötőszöveti rostok megújítása is fontos szempont, amit hatóanyagokkal önmagában nem lehet elérni, maximum a folyamatot támogatni.

Hatóanyag bejuttatására használható ránctalanító eszközök

1.

Galvános arcfiatalító eszközök

Az egyenáramú kezelések (Iontoforézises, mikroáramos, galvánáramos, egyenáramos arckezelés) lényege, hogy a bőr polaritásának megváltoztatásával, az áram irányának megfelelő töltöttségű hatóanyagot juttatnak a bőr belső rétegébe.

2.

Ultrahangos ránctalanító kezelések

Az ultrahang az egyik legelterjedtebb kozmetikai technológia. Vannak hatóanyagok bevitelére és bőrtisztításra alkalmazható eszközök. A hatóanyag bejuttatásra alkalmas ultrahang átjárhatóvá teszi a bőrt és a sejtek falát a hatóanyagok számára, így fokozható vele a kozmetikai gélek és krémek hatása. A bőr vízfelvételét fokozva az ultrahang direkt hidratáló hatással is bír.

A bőrtisztító ultrahangos eszközök igazából csak a bőrt rezegtetik nagy frekvenciával és így tisztítják, vagy a keringés fokozásával javítják a bőr táplálását.

3.

Rádiófrekvenciás eszközök

A rádiófrekvencia hatása kettős. Egyrészt a bőr pólusainak megnyitásával képes hatóanyag mélyebbre történő juttatására. Ekkor beszélnek tű nélküli mezoterápiáról (ez nem lesz olyan mély, mint a tűs eljárás). Emellett a rádiófrekvencia hőhatását kihasználva hathatunk a kollagén és elasztin rostokra, vagy összerántva őket, vagy késztetve őket arra, hogy megújuljanak. 

Hatóanyag bejuttatása NÉLKÜL működő ránctalanító eszközök​

I.

HIFU kezelés

Az esztétikai szalonokban végzett HIFU kezelés hatása az otthoniakkal ellentétben már az égetésen alapul. Az fókuszált ultrahanggal ugyanis a hőt a bőr alatti megfelelő rétegre koncentrálhatjuk, de ezt csak a drága esztétikai gépekkel és felkészült szakemberrel, orvossal és személyzettel tudjuk megtenni. 

HIFU kezelés során az ultrahang fókuszpontjába kerül a bőr kötőszövete és azt megégetik. A hősokk, az égés (kb.70 fok) hatására a kollagén összerántódik (helyenként kicsapódik), majd a gyógyulási folyamat kollagénképzést is elindít.

Mivel a HIFU kezelés egy alig pár éves múltra visszatekintő módszer, így elég bizonytalan az alkalmazása, továbbá sok veszélyt és kockázatot rejt magában. Ezért is fontos, hogy megfelelő szakember, orvos és személyzet legyen jelen alkalmazásánál, egyetlen rossz célzással ugyanis erek és idegek vesznek oda.

Milyen eredményt érhetsz el HIFU kezelésekkel?

A megfelelő körültekintéssel, orvosi környezetben alkalmazott HIFU kezelésnek mind a rövid, mind a hosszútávú hatása eredményesnek mondható. Továbbra is fontos tudatában lenni, hogy csak képzett orvosi személyzet által tekinthető biztonságosnak.

Mire hat a HIFU arckezelés esetén?

A hatás kifejtéséhez szükséges fizikai paraméterek energia, frekvencia stb. nem összehasonlíthatók. Mondhatnánk ugyanis, hogy a nagyobb energia erősebb hatást jelent, de ha szétégetjük a bőrt, akkor maradandó sérülést veszélye is fennáll. Így inkább a lassan járj, tovább érsz elve a követendő. Ez a gyártóknak és szakembereknek nehéz, hiszen az ügyfelek azonnali hatást várnak, és sokszor ez csak a biztonságosság rovására tud megvalósulni.

II.

Rádiófrekvenciás ránctalanító eszközök

A rádiófrekvencia hatása kettős. Egyrészt a bőr pólusainak megnyitásával képes hatóanyag mélyebbre történő juttatására. 

A rádiófrekvencia érdekes módon más módon célozható, hiszen számít neki a bőr ellenállása. Így ugyanaz a beállítás máshogy fog hatni a vastagabb, mint a vékonyabb bőrre. 

Rádiófrekvenciás eszközökből is léteznek égető, a kötőszöveti rostokat összerántó verziók. Ezek elve hasonló az ultrahanghoz. Vannak olyanok is, amelyek sok apró pontszerű égéseket okoznak a kötőszövetben. Hatékonyságuk is jó, a kérdés mindig a biztonságosság. Ha ugyanis az égés rossz réteget érint, annak maradandó nyoma lehet.  

Mennyi ideig kell használni a rádiófrekvenciás eszközöket?

A használat ideje és gyakorisága a géptől függ, de mindenképp kúraszerű alkalmazás szükséges. Esztétikai és szalongépekkel általában 4-8 kezelés szükséges.  Az egyetlen otthoni használatra engedélyezett 3DEEP® technológiát alkalmazó Newa készüket 20 napig kell használni folyamatosan. Ellenben ez egy olyan bőrmegújítást alapoz meg, ami még fél évig dolgozik, ezt követően már csak évente javasolt párismétlő kezelés. És ha a kúrát egyszer végigcsináltad, az hosszú távon hatással van a bőrödre, még ha az öregedést teljesen megállítani nem is lehet.

Newa™ az egyetlen orvosi rádiófrekvenciás készülék

A rádiófrekvenciás eszközök közül a Newa™ technológiája abban egyedi, hogy a kötőszövetbe mikrochip vezérléssel célzottan jut a hő, így tényleg csak a kívánt réteg melegszik. Ez ugyanis a 3DEEP® technológia. A biztonságot tovább növeli, hogy az alkalmazott hőhatás nem égeti meg a kollagén és elasztin rostokat. Ez a hő a kötőszöveti kollagén és elsztin képző sejteket stimulálja több kollagén képzésére. 

Hogyan hat a Newa™ 3DEEP® arcfiatalító készülék?

Newa™ 3DEEP® ránctalanító, arcfiatalító készülék belülről ránctalanít, tűszúrások és fájdalom nélkül. Az orvosi 3DEEP® technológia a hagyományos rádiófrekvenciás kezelések újragondolása révén született meg. Biztonságosságát klinikai tanulmányok igazolják. A 3DEEP® technológiának köszönhetően a hő célzottan jut a bőr mélyére a bőrfelszín sérülése nélkül. A működési elv alapja pedig nem hegképzés, hanem az ismételt hőközlés miatt kialakuló kollagéntermelés beindítása. Ennek az újításnak köszönhetően a Newa™ 2013-ban Edison Awards bronzérmet nyert.

Milyen eredményt érhetünk el vele?

A bőrre megújító hatással van, így hatása nem átmeneti. Évente egy, egy hónapig tartó folyamatos használat után az arcbőrben beindul a kollagéntermelődés, így az arcbőr szerkezete megújul. A kúra végeztével sem áll le a termelődés, így ezt követően is folyamatosan javul az arc szerkezete. 

Mire hat a Newa™ 3DEEP®?

3DEEP® rádiófrekvencia a bőr megfelelő rétegébe hőt juttatva beindítja a bőr kollagéntermelését, így tartós arcbőrmegújító hatása van.

Mennyi ideig kell használni?

A készülékkel egy teljes kúrát, vagyis egy hónapig tartó, folyamatos kezelést kell végezni, melyet legközelebb egy évvel később kell megismételni. 

Mennyi ennek a költsége?

Mivel a készüléket egyszer kell megvásárolni, egyszeri költséget jelent, valamint egy teljes, egyhónapos kezeléshez elegendő gél ajándékba jár hozzá. Egy teljes kúrához egyetlen gél szükséges, melynek költsége elenyésző. 

A készülék árát ide kattintva tudod megnézni, a hozzá tartozó gél árát pedig ide kattintva tudod megnézni!  

5.

Ránctalanító műtét, ráncfelvarrás

Tudtad, hogy a műtét a leghatékonyabb arcfeszesítő eljárás?

Ahogy a köznyelvben nevezzük, a “ráncfelvarrás” a bőr kifeszítését jelenti. A műtét során a bőr a nem látható határokon (legtöbbször a haj vonalában) felvágják, majd elválasztják a bőr alatti izmoktól, szövetektől. Ezután megnyújtva kivágják a felesleges részt, majd a vágási vonalnak megfelelően plasztikai öltésekkel összevarrják. Olyan ez, mint amikor az nagyobb méretű ruhát a testre szabják.

Az eredmény azonnal látható, leszámítva a vérömlenyeket, amik kék, zöld foltok formájában még egy-két hétig láthatók, illetve a varrási vonalat, de a vérömlenyek felszívódnak és nyomtalanul eltűnnek, a heg pedig szépen meggyógyul és a legtöbb esetben csak egy kis vonal marad a helyén.

A műtét általában altatásban történik, annak kockázataival, illetve veszélye a fertőzés és az esetleges egyéni, nem megfelelő sebgyógyulás. Ettől függetlenül egy mai napig hatékony és működőképes eljárásról beszélünk. A nagyobb veszély, azonban az benne, hogy nem lehet kísérletezgetni, hogy milyen lesz Önnek, ha megtörténik, már nem lehet visszacsinálni.

Az arcfelvarrásnak milyen hatása van?

Ráncfelvarró műtét végezhető az egész arcon, ami a lógást is megszünteti, de kisebb területen is, pl. szemhéj vagy szem alatti és körüli ráncok.

Milyen eredményt érhetünk el vele?

Az eredmény látványos.

Az arcfelvarrás mire hat?

A bőrt feszíti meg, de a gyengült kollagén és elsztain rostokra, tehát magára a bőr szerkezetére nincs hatással. Ismétlésre így is csak hosszú évek múlva lehet szükség, bár, ahogy a lógó has bőre is megnyúlik, gyengébb kötőszövet esetén a feszesség miatt hamarabb ráncosodik újra a bőr.

Mennyi ideig kell használni?

A műtét egyszeri alkalom, és évekig kitart a hatása. Sokan egyszer esnek át csak rajta életükben.

Mennyi ennek a költsége?

A műtét általában egyszeri alkalom, azonban függ attól, hogy csak egy kisebb, szem alatti, vagy egy teljes arcplasztikáról van szó. Ennek ára 400-800.000 Ft-tól akár milliós összeg fölé is mehet

Ezen ránctalanító kezelések mennyire tartósak?

Tartós ránctalanító hatásról elsősorban akkor beszélhetünk, ha egy módszer nem a bőrbe juttatott hidratáló és bőrtápláló hatóanyagok révén feszesíti a bőrt, hanem képes jelentősen fokozni bőrünk saját kollagéntermelését. Tehát tüneti kezelés (pl. hidratálás) helyett valóban csökkenti a ráncokat, a bőrsejtjeink által megtermelt új kollagén segítségével. 

A tartós hatású ránctalanító módszerek hatalmas előnye, hogy csak ritkán (1-2 évente) tesznek szükségessé újabb kúrát, így hosszútávon időt és pénzt is spórolhatunk velük. Ráadásul az a veszély sem fenyeget, hogy egyszer csak ráununk a rendszeres kezelésekre. Fontos azonban tudni, hogy a tartós eredmény kialakulására általában néhány hetet várnunk kell, valamint az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek, konkrét eredményekre nincs garancia.

Mit kell átgondolnunk, ha az ár is fontos tényező?

Végezetül érdemes az árról is pár szót ejteni. Mielőtt kiválasztanánk a megfelelő módszert, érdemes kiszámolni a ránctalanítás várható teljes (illetve éves) költségét. Amennyiben hatóanyagokat bejuttató otthoni gépről van szó, a készülék ára mellett ne feledkezzünk meg a szérumok költségeiről sem, amelyek rendszeres kiadást jelentenek, sokszor egy év alatt drágább lehet, mint maga a készülék.

Kozmetikai eljárások esetén számoljuk bele a kiegészítő kezeléseket, illetve a szükséges eszközök (pl. saját dermaroller készülék) és az esetleges konzultáció költségeit is. Fontos tudni, hogy az árak nagyban függnek a hatóanyagok és a készülékek minőségétől, valamint attól, hogy melyik szépségszalont, vagy bőrgyógyászati centrumot választjuk. 

Szeretnél végre egy olyan ránctalanító megoldást, ami nem felületi kezeléseket nyújt, hanem a probléma gyökerére hatva, egyenesen a kollagén termelését serkenti? Amit otthonod kényelmében használhatsz, amikor csak kedved tartja, miközben ugyanolyan hatékony, mint a szalonkezelések? Akkor ismerd meg a Newa 3DEEP Arcfiatalító készüléket!

SzépítőGépek kapcsolódó termékek:

Bezárás
×

Cart

Vásárolj még 15.000 Ft értékben az ingyenes kiszállításért!